Növénytani tudnivalók a körömvirágról

A körömvirág, vagy latin nevén a Calendula officinalis, a Fészkesvirágzatúak családjának egyik faja. Valószínűsíthető, hogy Európában őshonos, bár a termesztés hosszú ideje pontos eredetét ismeretlenné teszi, ezért lehet, hogy eredetileg vadvirág is lehetett. Később széles körben honosították Európában, ma pedig világ mérsékelt öveiben található meg.

koromvirag4

Egy rövid életű, aromás, évelő növényről van szó, mely akár 80 méter magasra is megnőhet. szára gyéren elágazó, laza, felálló. Levelei hosszúkásak, lándzsa alakúak, 5-17 centiméter hosszúak, mindkét oldalukon szőrösek és széleiket enyhén fogazottak. A virágzat sárga, melyek vagy két sorban nőnek vagy egysorosak. Egy-egy virág tartalmaz férfi és női ivarjegyeket is. A virágok akár az egész év folyamán megmaradhatnak, ha megfelelőek a feltételek. A termése tüskés kaszat.

A körömvirágot széles körben termesztik, hiszen a legtöbb napsütötte helyen megél. Bár évelő, általában egynyáriként kezelik, mivel a téli túlélése igen ritka. A körömvirágot a legtöbb kertészeti szakértő a legsokoldalúbb virágnak tekinti a kertben, különösen azért, mert könnyen termeszthető és a legtöbb talajban jól elél. A mérsékelt éghajlaton tavasszal egészen nyár végéig és ősszel hozza termését. A magok napos vagy félnapos helyen is kicsíráznak, de legjobban a napos, jó vízelvezetésű helyeket kedveli. Jellemzően gyorsan virágot bont, a virág színe sárga, arany és narancs.

A levelek spirális elrendezésűek, 5-18 centiméter hosszúak és enyhén szőrösek. A virág fejei a pasztelsárgától a sötét narancsig terjednek, 3-7 centiméter átmérőjűek. A legtöbb fajtának fűszeres aromája van. Több fajtája ismert: az Alpha mély narancssárga, az Indian Price szinte piros, a Sun Glow citromsárga, a Variegatának tarkák a szirmai.

A körömvirágot számos célra felhasználják, szirmai ehetőek, ráadásul számos egészségügyi előnye ismert. A virágokat már az ókori görögök, rómaiak, közel-keleti népek és az indiaiak is felhasználták mint gyógynövényt, valamint textilfesték és kozmetikum.

Körömvirágkrém termékek ITT!

Herbiovit Körömvirágkrém 250 ml

Herbiovit Körömvirág krém 250 ml

Bőrbarát bőrápoló, mely az érzékeny, viszketésre, kipirosodásra hajlamos bőr napi ápolására ajánlott. Komplex hatóanyagok, vegán formula.

Ár: 1990 Ft
Megnézem

Herbiovit Aloe Vera krém250 ml

Herbiovit Aloe Vera krém 250 ml

Aloe verás hidratáló bőrápoló krém kézre, arcra, testre kenve egyaránt. Hidratáló hialuronsavat tartalmaz. Puhábbá és rugalmasabbá teszi a bőrt. 

Ár: 1990 Ft
Megnézem
Újdonság

Herbiovit KörömvirágLight 250ml

Herbiovit Körömvirág Light 250ml

Hipoallergén hatású körömvirág krém hozzáadott természetes növényi kivonatokkal és olajjal, valamint bőrnyugtató allantoin és panthenol hatóanyagokkal. 

Ár: 2190 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!